- a szőnyeg gagyi volt, abban az értelemben, hogy nem mindig érzékelte a lépésemet, nem volt teljesen egyértelmű az sem, hogy hova kell lépnem
- a szőnyeg csúszott, ami zokniban nem az igazi - ha még meg is kell tartanom magam, akkor nem fogok tudni a játékra koncentrálni
- az egyik játék a tánclépésekről szólt, a képernyőn kinn volt, hogy hova, mikor kell lépni, és azt kellett a béna midi zenére mozogva leutánozni - a baj csak az volt, hogy közben idiótán nézett ki az ember, és korántsem hasonlított a végeredmény a táncra
- kb. plusz egy-két játék volt hozzá még
A játék grafikája a C64 előtti időket idézte, de ez lett volna a legkevésbé baj. A táncot illetően valahol éreztem, hogy ha tényleg tudnék táncolni, akkor talán azt is lehetne, és akkor bár ciki lenne ott állni a szoba közepén és táncolni a többiek előtt, mégis, legalább jól is nézhetne ki. A játék viszont semmi olyat nem tett, amitől a tánctudásom valóban fejlődött volna, a lábaimat illető motorikus memóriám pedig a nulla felé tendál (értsd sohasem sikerült a bécsi és angol keringőkön kívül más klasszikus táncot igazán megtanulnom, pedig próbálkoztam többször is), így a rövidtávú újdonság élményt igazából semmilyen hosszútávú érdekesség, tudokilyetcsinálni élmény nem nagyon váltotta fel. Egy ürgés játék volt még, ami tetszett, ott egy a képernyőn levő 3x3-as mezőben ürgék jelennek meg, és a fejükre kellett ugranom. Ezt a játékot az rontotta el, hogy folyamatosan kicsúsztam a középpontból, és jelentősen romlott a találati hatékonyság.
Ezt a hosszúra nyúlt leírást egy másik játékról azért írtam le, hogy éles ellentétbe tudjam hozni a Wii-vel. A Wii már alapból is több (6 és a számos változat) játékot kínál, s eddigi tapasztalataim alapján egyik-másik mindenki számára érdekes tud lenni elsőre is, aztán meg annyira megszereti a távirányítót, hogy szívesen kipróbálja a többit is. A távirányító jellemzően pontosan érzékel, de ha éppen valahol nem is, ez nem rontja a játékélményt jelentősen. A golfnál és a tenisznél is éreztem azt, hogy kis, érzékeny mozdításokat nem lehet vele elérni (picit ütni, tenisznél ejteni), a boksznál pedig sehogy sem sikerül a jó irányba ütni, de ezek megszokhatóak voltak (bokszolni meg nem bokszolok).
A Wii-től a neten fellelhető vélemények szerint azért szoktak az akár hardcore játékosok is idegenkedni, mivel bennük van, hogy hülyén néz ki, ahogy mozognak. Pedig szerintem nem. Amíg a táncolásos ugri-bugri végeredménye elég hülyén jött ki (amatőr próbál béna zenére tánchoz nem is hasonlatos dolgot végezni), addig a tenisz, bowling, baseball, vagy bármelyik másik mozgás könnyen tanulható, s nem idétlen. Nem sorolnék fel teniszezőket, teniszezőnőket, akiknél bárki megerősítheti, egyáltalán nem néznek ki idiótán, ahogy mozognak. :)
A Wii grafikája bár nem valóban nem egy XBox vagy PS3, de ez korántsem zavaró. Ami grafikát produkál, az szerintem bár egyszerű, de szép. Aranyosak a figurák, áttekinthető a játéktér, és azért nem pixelgrafikáról van szó: árnyékolt figurák mozognak elfogadható felbontású környezetben, egy fizikailag korrekt (gravitáció, pattanások, stb.) korrekt világban. A hanghatások egész élethűek tudnak lenni, amit kiegészít az is, hogy kb. onnan jönnek, ahol törénik a dolog (a kezemben levő ütő felől hallani a pattanást, és az is rezeg egyet).
Összegfoglalva: elsőre talán furcsa lehet, hogy testmozgással irányítjuk a játékot, de aztán annyira bele tudja élni magát az ember, hogy elég hosszú távra magával ragadó tud lenni. És sohasem éreztem, hogy idiótán nézett volna ki egy játékos :).